fbpx
langevelyn-profilkep

Láng Evelyn

Spirituális, ezoterikus, romantikus irodalom

Bemutatkozás

Evi vagyok, egy lány, aki már gyerekkorában is könyveket akart írni. Az élet azonban mindig valami mást rakott elém, amivel foglalkoznom kellett, s bár az évek során verseket mindig szívesen fabrikáltam, és a regényírás gondolata újra, meg újra felbukkant a tudatomban, mégis, célzottan akkor vettem errefelé az irányt, miután 2015-ben anya lettem. Ahogy szépen cseperedtek a gyerekeim, éreztem, hogy  nem akarok többé visszaülni az irodába a közgazdasági diplomámmal. Mert, bár egész életemben teljes lelkesedéssel vetettem bele magam a munkámba, amit éppen végeztem, előbb-utóbb valami mindig hiányzott, hamar kiüresedett.

Anyaként egyre sürgetőbben éreztem, hogy itt az idő, olyan dolgokkal kell foglalkoznom, melyek éltetnek, mosolyt csalnak az arcomra. Hiszen ezt akarom átadni a gyermekeimnek is. Meg kellett találnom önmagam, azt, amitől ragyogni tudok. Miután megfogalmazódott bennem, hogy írni akarok, beiratkoztam egy online Íróakadémiára, hogy minden technikai részét megtanulhassam ennek a csodálatos mesterségnek. Faltam a leckéket, minden érdekelt ezzel kapcsolatban, majd a kapott tudást képességeimhez mérten felhasználva elkészült első regényem is, a Grátisz. Ez a könyv fiktív elemek mellett életrajzi elemeket is tartalmaz, azokat is felhasználva olyan témákat feszeget, amelyek sokunkat érintenek.

Csodálatos érzés elmerülni a történetben, amit éppen írok. Amellett, hogy közben szabadon áramolhatok, az motivál, hogy elkészült és leendő könyveimmel adhassak valamit az embereknek. Történeteket, amelyeken sírni, nevetni, izgulni lehet, szereplőim személyiségfejlődését nyomon követve pedig elgondolkodni magunkon, hogy hogyan formál minket és mennyi mindent képes kihozni belőlünk az élet egy-egy fordulata. Talán akad akár csak egy-egy mondat, amely megmozdít valamit az olvasóban. Talán megnyugtat, hogy nem vagyunk egyedül. Talán erőt ad, hogy merjünk élni, magunkat választani. Talán felébreszt valamit bennünk.

Ahogy Anne tinikorom kedvenc minisorozatában, én is bátran megyek most már az álmaim után.

Láng Evelyn: Grátisz

Vivien fuldoklik. Egyedül, egy idegen országban próbál túlélni az anyákkal szembeni elvárások között. Igyekszik megfelelni a szerepeinek, de közben úgy érzi, teljesen elveszíti saját lényeg...

5490 Ft

4390 Ft