Ha egy mondatban kellene összefoglalnom magamat: az örök álmodozó, aki imádja a rózsaszín felhőit. Civilben főállású kétgyerekes édesanya, aki családjával Dunakeszin él, és félállásban egy helyi általános iskola gyerkőceinek útját egyengeti, mint angoltanár. Amikor pedig ideje, ereje engedi: ír. Naplót, jegyzetet, papírra, cédulára, jegyzetfüzetbe, gyerek használaton kívüli iskolai füzetének hátlapjára: azaz bárhova. Amikor nem a sulis, uzsonnás, ovis táskát rendezem, vagy az aznapi óravázlatomat írom, újra meg újra elmerülök a rózsaszín felhőim között. A legjobb, hogy ezt az ember lánya bármikor megteheti: mosogatógép- pakolás vagy teregetés közben, az iskola felé biciklizéskor vagy épp az esti futások alkalmával. A képzeletem egész életemben erőm és segítőm volt minden nehézségben, ahogy az írás is.
Mióta ismerem az ábécét, és a ceruzát fogom, írok. Írtam saját gyártású könyvecskékbe, ötvonalas füzetbe, később pedig naplót vezettem. Nagyon sok naplót, egész dobozt megtöltöttem a mindennapjaimmal a húszas éveim elejére.
Az ELTE bölcsészkarán végeztem magyar-angol szakon, aztán nekivágtam a nagyvilágnak. Egy bőrönddel, nagy bátran, ahogy huszonévesen szokás, amikor még fogalmad sincs, mihez kezdj magaddal. Éltem New Yorkban, aztán Londonba kerültem, az évek alatt bébiszitterként kilenc gyereket nevelgettem. Végül hazajöttem, és angoltanár-újságíróként dolgoztam. Rá kellett jönnöm, hogy írni legalább olyan eufória, mint gyerekekkel/ emberekkel foglalkozni, és hiába ajánlgattak nekem szuper új hiányszakmákat, mint pl. legyek CNC-esztergályos, nem győztek meg. A tanítás mellett maradtam, és közben női lapoknál publikáltam.
Aztán családom lett, és rájöttem, mások gyerekeinek nevelésén túl csak egyvalami fantasztikusabb: a sajátjaimmal lenni. A lányom születésével új időszámítás kezdődött, minden más háttérbe került. Rá három évre jött a fiam, és én az évekkel lassan, észrevétlenül főállású anyává váltam. Egy hosszan tartó betegség ébresztett rá arra, hogy változtatnom kell: a gyerekeim az elsők, de van saját életem is, ami egy ideig természetes, ha háttérbe kerül, de idővel a lelkünk jelez és követeli azt, ami az övé: figyelmet és szeretetet, akárcsak a gyerekeink. Ekkor jött szembe a kiváló írástanár, N’alika íráskurzusa az interneten, ami azonnal megszólított. A gyerekek óta minimális mennyiséget írtam, és a cikkezést is eléggé hanyagoltam. Gondoltam, nem árt egy kis vérpezsdítés. A tanfolyam alatt rájöttem, hogy nem elég álmodoznom, a kreativitásomra is szükségem van a túléléshez és a boldoguláshoz, sőt, az egészséges élethez. Az életmódváltás mellett újra aktívan írni kezdtem: szorgalmasan végeztem az írásgyakorlatokat, és azon kaptam magam, hogy már a harmadik tanfolyamot kezdem. Közben egy meghiúsult londoni utam kapcsán jött az ötlet: mégis el kéne utaznom, anyaként, egyedül, kikapcsolódni, bármennyire félelmetesnek tűnik is. Egy véletlen hirdetés kapcsán akadtam Máltára, és azonnal le is foglaltuk az utat. Ebből a háromnapos kalandból született meg aztán első, kiadásra kerülő könyvem, a Máltán megtalálsz. Legalább annyira izgultam az elutazás előtt, mint a hősnőm, Patrícia. És legalább ennyire van szüksége szerintem minden édesanyának egy hasonló útra évente egyszer. Amikor visszatértem, folytattam a tanulást N’alikánál, és az első vizsgadarabom nem meglepő, hogy épp Máltáról szólt. Akkor még nem sejtettem, hogy az a reggeli jelenet egy könyv pár kezdő sorává válik hamarosan. N’alika biztatott az írásra, így hamarosan elvégeztem a regényírói képzését is, és közben párhuzamosan regénnyé kezdtem bővíteni a nemrég leadott novellát, mely egy fiatal édesanya naplója, aki magánvakációra indul családjától, és a képzelete szárnyán messzebbre jut, mint gondolná. Tavaly május végére egy nagy köteg papírral az ölemben rájöttem, hogy írtam egy könyvet. Az ezt követő nyáron aztán a regényírói kurzus gyakorlatait is felhasználva elkezdtem átdolgozni és begépelni a végleges történetet, megfelelő sorrendbe téve a fejezeteket, történéseket, cetliket, jegyzeteket. Így készült el az első, majd javított, szerkesztett változat, mely végül útnak indulhatott a kiadóhoz és a közönséghez is.
Remélem, hogy sokak szívéhez eljut Patrícia és Zsófi története, erőt és vidámságot meríthetnek útkeresésükből és kalandos utazásaikból. Málta valóban egy elvarázsolt hely, legalább annyira, mint a szívemhez legközelebb álló Anglia. Ezek egymást kiegészítve remek párost alkotnak.
A könyv mellett folyamatosan blogolok. (B)anyáskodó címet viselő blogom a kisgyerekes lét sokszor erőt próbáló, máskor vicces és tanulságos mindennapjairól szól, olyan édesanyáknak és anya-lelkű nőknek címezve, akik elég bátrak ahhoz, hogy mindig vállalják saját magukat és így szembe tudnak nézni bármivel a világon. Ezt kívánom én is minden Olvasómnak!