fbpx

Fecske László

Mesék

Bemutatkozás

Azt hiszem, a legszebb időszakban születtem (1982-ben). Gazgasági válságok, háborúk és egyéb sokak számára nemkívánatos események után, azokban az időkben, amikor virágzásnak indult a társadalmunk, de az internet még nem uralta oly mértékben a világot, mint most. Az összetartás, összefogás, igazi közösségépítés idején jöttem a világra, s gyermekként gyönyörű dolgokat élhettem át. Rengeteget olvastam, játszottam, s imádtam a televíziót is. Akkoriban – mint ismeretes – még számtalan nevelő, okító hatású műsor futott. Boldog gyermekkorom volt, mely megalapozta a későbbi irodalmi munkásságomat. 26 évesen kezdtem írni, s valamennyi irodalmi műfajt megkedvelve igyekeztem szinte mindenben kipróbálni magam. Az eltelt évek alatt írtam már verset, novellát, kabaréjelenetet, dalszöveget, forgatókönyvet, cikket, ifjúsági regényt, mesét, s egy néprajzkutatói munkám eredményeként (is) született egy munkám. Ez irányú tevékenységeim során rájöttem, hogy igazán a humor, a film és a mese az a műfaj, amely igazán közel áll hozzám, így aztán ezek írására korlátoztam a szabadidőmet. A meséim nagy örömömre megjelentek már hazai és külföldi gyermekmagazinokban, diafilmen, könyvek formájában, elhangzottak több hazai és határon túli rádióban, de két művemet a televízióban is feldolgozták. Több magazin gyermekrovatának, valamint a Trixi könyveknek is a szerzői közé tartozom.

Azzal a mesevilággal, amelyet megteremtettem magamnak és az olvasóimnak, egy olyan teret alkottam, amelybe mindig szívesen „lépek be”, s rejtőzöm el a való világban található gonoszság elől. Az én világomban minden lehetséges. Ez egy olyan hely, ahol a valósággal ellentétben itt mindig a jó győz, s elnyeri méltó jutalmát. Vidámság, móka, kacagás, szeretet, barátság… főként ez jellemzi a meséimet.