Amióta az eszemet tudom, történeteket írok, és arra vágyom, hogy író legyek – ne csupán önmagam számára.
5-6 éves korom óta találok ki történeteket, bár eleinte még anyukám segített papírra vetni őket egy füzetbe. Nem sokkal később már magam írtam meg a „könyveimet”, amelyek eleinte csupán pároldalasak voltak, majd az évek során fokozatosan lettek egyre hosszabbak és komplexebbek. Időnként más műfajokban is kipróbáltam magamat; 9-10 évesen volt egy versíró korszakom, amely egy időre háttérbe szorította a regényírást, illetve az utóbbi időben novellákat is írtam, de mindent egybe véve a regényírásban találtam meg azt az irodalmi műfajt, amely a legközelebb áll hozzám.
Kezdetben regényeim témái folyton változtak az aktuális érdeklődési körömmel együtt, mostanra azonban sikeresen elköteleztem magamat a fantasy műfaja mellett a Star Wars és A Gyűrűk Ura hatására. Ezen művekkel nem csupán szabadidőben foglalkoztam, de tanulmányaim során is; mesterszakos bölcsész diplomadolgozatomat A Gyűrűk Ura és más fantasyk (Star Wars és Narnia Krónikái) filozófiai és erkölcsi kérdéseiből, dilemmáiból írtam.
A regényeimben nagy hangsúlyt fektetek az erkölcsi dilemmákra, a szereplők jellemének, gondolatainak, érzéseinek ábrázolására, valamint a közöttük lévő kapcsolatok kibontására. A szereplőimet valódi személyeknek tartom, ők a második családom és igazi egyéniséggel rendelkeznek, ezért azt szoktam mondani, hogy a regényt valójában nem én írom, én csupán helyzeteket teremtek, amelyekben a szereplők maguk hozzák meg a saját döntéseiket.
High fantasyt írok, ahol szignifikánsan elkülönül egymástól a jó és a rossz, de arra törekszem, hogy a szereplőim mindkét oldalon kidolgozottak legyenek, ne kizárólag jó vagy rossz tulajdonságokkal rendelkezzenek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hős egyszerre bír nemes tulajdonságokkal és hibákkal, illetve a rossz oldalon is akad, akit végső soron jó cél vezérel, csak kevésbé válogatja meg az eszközeit.
Írás közben arra a pillanatra várok, amikor a szavak maguktól születnek meg a fejemben; ilyenkor igyekszem gyorsan papírra vetni őket, mert tudom, hogy ha akkor elszalasztom az alkalmat, sosem találom meg újra azt a tökéletes megfogalmazást. Amikor leülök, és nem megy az írás, csak szenvedek vele, olyankor inkább abbahagyom és nem is olvasom el többet a hosszas szenvedés eredményét, inkább tiszta lappal indítom az adott szakaszt később.
Az regényírás számomra olyasmi, ami igazán én vagyok, ami nélkül nem tudnék létezni. Ez vagyok én. Író.